96.    Pillanatfelvétel

Szia.

Szia, hogy telt a napod ?

Minden oké, jól vagyok.

Kaja van a hűtőben, ma vásároltam, leárazás volt a Lidlben,

tiszta ruháidat összehajtogattam, kivasaltam amit kellett.

Ja és este megyek a kórházba, meglátogatom Nagyapádat.

Velem tartasz ?

Majd legközelebb, most nem érek rá, szia Anya.

Várj, hívott a Kicsi, vidd el őt a Vidám Parkba szombaton,

vagy vasárnap, ahogy ígérted.

De Anya !

Megígérted neki a múlt szerdán is és hiába várt az oviban!

Az ajtó becsapódott,

az Anya ott állt mögötte,

leeresztett üres kezekkel.

Azt kérdezte magától:

Az idő folyt ki belőle vagy a szeretet ?

94.   Euthanázia

Nem volt játéka semmi,

nincs mit a sírgödörbe utána dobni.

Csak az élet volt, abból is csak tizennégy év velem,

nem volt dátum, hogy számolhatnám

a hónapokat, napokat, órákat, perceket.

Körbefonta valómat, belém nőtt,

mint fába a nemes ág, ha beoltjuk,

hogy édes ízű, gömbölyű,

hamvas  gyümölcsöt teremjen.

Most még a nyitott sír felett

az irracionális tagadás,

az izmaimba kódolt jel,

hogy óvatosan lépjek, megfontolva, testét el ne tiporjam,

mindig ott szundított el ahol éppen ráért,

de valahogy a közelemben,

a konyhában főzés közben, éjszaka a vécé ajtó előtt dekkolt,

kinyújtózva álmodta az igazakét.

Tudom, még sokáig beszélni fogok hozzá, vele, pedig

eddig sem válaszolt, még a füle botját sem mozdította.

Most csak arra vágyom, hogy este legyen,

s Ő a föld alatt, én a kanapén a jó kutyaszagban.

93.  Csak egy kis emlék, amit a Pedagógus nap hívott elő

Lyukas tető felett árnyékot vetett

a vadgesztenye gyermekkezet formáló ága.

Bogáncsot hoztak szépen csokorba kötve,

vihogással feldíszítve, kaján puttók,

pufók kis angyalok gödröcskés

állukon pelyhedző szakállal

s vibráló mosollyal a ledérek.

Elgémberedett  ujjaimmal akartam elkapni őket,

de a lyukas tetőn át sikongva menekültek

s én magamra maradtam a kamerák tükrében.

67.       Tavasz*

Nem tudom mikor költözik be

bár vendégként járt már

mostanában nálam

senki sem tudja

a nárcisz a lepke

még a naptárak sem

mikor hihetek a napsugárnak

de a megfeszülő izmok szaga

ahogy a föld pórusaiból árad

kérgén az izzadságcseppek

lecsorognak fák tövére

rügyeknek hajlatába

csak nézem - ha utolérem -

bomlását szirmoknak

előbb a sárgák majd a kékek

füttyentenek méheknek

mindenféle rovaroknak

s terülnek zöldek folynak

mindegy nekik gizgazt

vagy rózsát nevelnek ágaik

csodaszépek.

*Megjelent a Kigondolt kabát 2020 Litera-Túra antológiában

68.           Ima

Add Uram hogy az ég kéken boruljon rám

madárharsonák ébresszenek

s reggelente köszönthessem a Napot.

Add a földnek szagát buján csiklandón

napsütésben diófa árnyát

hajnalonként csigák nyálkás vonulását.

Adj a madaraknak száraz ágat

építeni fészket

lágy esőt és könnyű szelet

harmatot a leveleknek

illatos friss virágot tégy

minden nap asztalkámra

s ha elhullanak  tollas és szőrös kicsi lények

egy sóhajjal a föld fogadja magába

és hordozza hátán az új életet

kacagó ölelkező vágyban.

Add Uram hogy fák lombjában

fény és árnyék kápráztassák álmom

s régmúlt tavaszoknak lebbenő emléke

legyen áldott!

Megjelent a Kigondolt kabát c. Litera-Túra antológiában

78.   Járvány után

Ha majd a tengerek, óceánok

vizei visszahúzódnak,

felkínálva szelíd partjaikat a rendnek,

ott hagyják-e a homokban

az üres konzervdobozba rejtett szégyent,

a cafatokká tépett méltóságot,

elárvult kagylóhéjba bújt

hallgatag szerelmet ?

  79.           Facebook

Magányos, mohó szemmel lesem a szót,

fák koronája, kopott kémények,

királyi trón, csillanó vizek felett

holló csőrében érkezőket.

De karcolnak, orvul húsba rágnak.

Prédára lesve kínálnak édesgyökeret,

susogó lombot, hercig kiskutyákat menedéknek.

Hírfolyamon úszva, profilom bőrébe belebújva,

átváltozó bűvészként a cilinderből hopp,

előrántanak nyulat

s én főzhetem paprikásnak

vagy lenyelhetem egészben

így is, úgy is megfekszi  gyomromat,

agyamra rátelepszik, hangulatomra.

S pörgethetem vissza a reggelt,

vagy megcsíphetem magam,

esetleg olvashatom jobbról balra a szavakat,

hogy értelmük legyen végre.

80.    Hogyan öljük meg magunkat

Ha az úton nincs több elágazás

vagy mindegyik

göcsörtös derekú,

kiszáradt ujjal égre mutató erdőbe visz.

Ha már nincs ordas harag,

vonyító félelem

és a selymes pázsitú kristály csobogást,

a múlt hangjait,

bármerre fordulok

csak magamban lelem

s álmom követem a szürkeségben

az üres kámzsa ölelésben.

Hol nem jártam még ?

A Sárga házban,

földbe vájt gödörben,

rácson innen s túl,

törmelék alatt,

adósok börtönében?

Csillagporos úton repülve

mennyei szférák zenéjét hallgatva közben?

Kínt s gyönyört együtt megélve,

mikor a tejcsöpp beleolvad a szivárgó vérbe?

A víztől ittasult ölelést

s ha már a tehetetlen ököl elernyed?

A könnyet, mely felett csillanó

vagy bánattól homályosult a szem?

Mindegy, a fekete lyuk szippant magába

vagy égi fényesség ölel?      

De félek, az utolsó pillanatban

ujjaim rácsapnak a szikla peremére.

83.           Drámák és operák *

Shakespeare korában

kellett volna élnem Angliában.

Esténként kötényemet tisztára cserélve,

feltűzve kontyomat,

karonfogva szomszédnőmet,

beülni színházba, nézni drámát

vagy Itáliában operát

csattos topánkában,

szívem húrjait áthangoltan,

ültem zsöllyében,

dúdoltam hangosan,

énekeltem a refréneket újra meg újra,

sorok közt táncoltam,

ha kedvem éppen úgy tartotta.

Olykor a széket gavallérom hozta

s hálából combomat megfoghatta.

Szemében szemem elmélyedhetett,

míg Júlia és Rómeó itták

egymás szavát a színpadon.

Én ittam szavát Hamletnek,

sírtam Learen

és csodálkoztam azon,

honnan jönnek a szavak a dallamok,

melyek repítenek vagy ölnek

és Isten hangjait elhozzák minden este.

*Megjelent a Szóhalászok 2020 LiteraTúra antológiában.

88.  Követem Jancsit *

Követem Jancsi elszórt morzsáit a rengetegben,

boszorkány házához  pókhálófüggönyt kell keresnem,

rajzolhatok barlang falára,

menekülhetek hangfürdőbe, jóskártyába, Ji-Csingbe,

három ujjamat összetehetem.

Futok valami után, hogy elérjem,

valakit el kell varázsolnom,

valamit nem értek,

valakit Hádész kezéből ki kell tépnem.

Keresem a választ templomban,

álomban, megérzésben,

csésze alján kávézaccban,

csillagok állásában az égen,

Lemerülhetek aranyhalomba, szexbe, LSD-be,

csak felejtsem el, mit végre megtaláltam,

ne lássam mire nyílt ki szemem,

….hogy a rengetegben kicsi vagyok egészen.

* Megjelent a Szóhalászok 2020 Litera-Túra antológiában 

85.    Úri dolga van annak

Úri dolga van annak,

ki készen kapja önmagát,

táncolhat asztalközépen,

lobogtathatja haját.

Nem kell lemerülnie,

hajófenéken tervrajzokkal bíbelődni,

mellkasába belevájva

műszereket kalibrálni ki és be és át,

egyeztetni tükörképpel,

ilyen-olyan véleménnyel,

elvetni és elfogadni

s ha a mutató beáll,

a déli szélesség nyugati hosszúság megegyezik,

csavarokat rögzíteni, sátrat felállítani

s a kanapén kényelmesen hátradőlve

halálra unhatja magát.

89.   Mit kezdjek a szavakkal ?

Mit kezdjek a szavakkal, betűk halmazával,

azokkal , mik rejtve várnak,

tornasorban tolongva, kikandikálnak,

lépnének már előre izzadt trikójukban,

némelyek csoszogva, mások kárörvendve,

egymástól két méterre,

hogy az asszociáció fonalára fűzve

elő ne ránthassam őket sorra.

Mit kezdjek az ősz szakállú érthetetlenekkel,

komótos szépségükkel,

ha már csak legyintenek rájuk,

vagy felvont szemöldökkel

felettük átrepülnek.

Hiába kínálok mézet terítve, hogy  beleragadva

óvatosan csíphessem nyakon őket.

A gombostűhegyre tűzöttek pedig begörcsölnek

s  mit kezdjek azokkal, mik nincsenek ?

91.  Eltűnt emlékek

Talán sose tudom meg,

hogy a homokozóban kié volt a kislapát,

a sorakozónál mit súgott fülembe

az a copfos szőke lány.

Sose tudom meg viháncoltunk-e alvás helyett

úgy, hogy az óvónő ne vegye észre.

Elszöktek a barátaim vagy a bújócskánál elbújtak végleg ?

Tízesével számolok vissza, már fordulnék ,

de megállít a füst, a puskaropogás, a játékból lett halál.

Fekete zsákjába tömte emlékeimet,

talán, hogy más gyereknek Mikulás-napra

elővarázsolja az én életemet.