144.     A versek pőre lelke

 

Kezdetben úgy gondoltam

verset írni csak tiszta kézzel lehet

testben ellazulva képletesen ünnepi ruhában

magányosan és csak magamnak

jöttek a szavak ártatlanul

néha dadogva fennakadtak fogaimon

majd számozva dátumozva bekerültek

hét lakat alatt őrizve

s titok maradt minden sora minden ríme

de hiába rejtegettem verseim pőre lelke helyettem

csábított s mint kerítő szerzett örömet  férjet szeretőt

összefonódott életünk velem öregednek

kihozzák belőlem a jót a rosszat zsémbes valómat

néha csak legyintek rájuk de bízom hűségükben

s hagyom áramoljanak szabadon

kalandozzanak tudatalattimban akár

úgyis mindig visszatérnek

mert nekem adták pőre lelküket

s én nekik az enyémet