1.     a nudli formájú létrafok

 

az a nagy akarás mely élni hajt

az a nagy akarás mely nem hagy élni csak menni

mászni mászni föl az imbolygó lécekből tákolt

két függőleges nyolc vízszintes lecsiszolt ágon

nudli formájukon mindig elcsodálkozom

és gyönyörködöm mikor a nudli formájú fokra lépek

valahogy nem illik a szigorú ésszerűségbe

s ahogy nővök egyszer csak rájövök

ez is mint bármi más a csöppnyi létben

a nudliformájú lecsiszolt létrafok

ahogy mezítelen talpam alá simul észrevétlen

csak alkalmazkodott készítője a kevéshez

az a két keskeny deszkadarab  ami a létra függőleges ágát adja

csak ez volt valahol az udvar végében a lim-lomok között

hogy mégis beleférjenek a fára a padlásra ha nádat a szél bontogatja 

a tetőre felkapaszkodni szánt eszköz keskeny tartó oszlopába fúrt lyukakba lyukacskákba

a fokok végeit alapos lassú csiszolással bekeskenyítette

mint az asszony tenyere  nudlit a konyha asztalon

az összetört szárazkenyérbe forgatottat

s megszületik kezük alatt a praktikum és az esztétikum

 

 

 igazolás

 

igazolom hogy leányom

aki született részt vett        

hogy nem vesz részt

hogy ott volt

csak senki sem vette észre

igazolom hogy miattam

hogy nekem

csatolmánnyal igazolom

hogy elvégeztem

alulírott lakom családi állapotom

igazolom hogy megszülettek

hogy egyedül neveltem

igazolom kivel bújtam ágyba

asztalhoz kivel ültem

hogy keresetem ennyi

amiből éppen

igazolom hogy akartam

de aztán mégse

igazolom hogy két szememmel láttam

s éreztem a szagot

igazolom hogy tegnap a szomszéd

igazolom s kérem higgyék hogy vagyok

pedig körülöttem már sokan

dátum  aláírás   tanúk

 

 

 félni

 

félni attól mi nincs

félni amitől lehet

bármitől

még valahol az éterben

kering de

szárnyainak árnyékával

már beborít

suttogása élesen hallik

alakja tompa mint a

zuhanni kész kő

váratlanul

hiába mondod

ennek semmi

értelme nincs

és esélye a nullához

közelít

de ő csak szorít és

szerető anya csókjaival

csepegteti beléd

méregcseppjeit

 

 

 Örömnek  gyöngyei

 

A  boldog pillanatokat

mosatlan tányéron várják

az örömnek gyöngyei,

hogy lazán és kéjesen égre dobálva,

a földön pattogjanak és

mámorosan guruljanak szerte szét,

rejtőzzenek fiókos szekrény alá,

pattanjanak  kandalló hamujába,

bújjanak nyitott ajtó mögé,

vagy játékbaba kötényének zsebébe,

csak guruljanak szét,

hisz ez a dolguk,

erre születtek,

mit is tudnának mást

tökéletes gömbölyűségükben.

 

 

a menekülő

 

gyilkosod elöl rejtekeztél volna

hatalmas fáknak éltető  lombjába

hol ármányos szelektől madarak

óvnak kihegyezett csőrrel

kiterjesztett szárnnyal

bújtál volna gyökerek óvó sátorába

hol bogarak lépes mézzel 

édes dünnyögéssel kínálnak

menekültél volna végelátatlan

pusztaságba hol minden kő alatt

kígyók lapulnak lépteidet várva

de válladra szállnak vigyázó íbiszmadarak

szaladtál volna bele a világba

leginkább a meg nem született mesék

pelyhes csibék fészkére esti elnyugvásba