143.   elgurult dió

 

nem vagyok egyedül

barátaim velem vannak

a tejes doboz kiürítésében

a zöld dió ízében

a görög rostélyosban

ajtóból bíztatóan aggódó hosszú nézésedben

a lelkiismeret furdalásomban

ahogy fény karolta erőtlen örömöd a fáról érkezett dió láttán

miért is nem bontom ki neked – ha már akkor nem tettem –

hogy lássam mint ízleled emlékeidet

s az esztelen reményt  hogy az a pár szem dió legyőzi  rákos sejtjeidet

most is bambán hagyom peregni a  perceket

s két kezem leeresztve csak várom

hogy semmisüljenek meg mindörökre