80.    Hogyan öljük meg magunkat

Ha az úton nincs több elágazás

vagy mindegyik

göcsörtös derekú,

kiszáradt ujjal égre mutató erdőbe visz.

Ha már nincs ordas harag,

vonyító félelem

és a selymes pázsitú kristály csobogást,

a múlt hangjait,

bármerre fordulok

csak magamban lelem

s álmom követem a szürkeségben

az üres kámzsa ölelésben.

Hol nem jártam még ?

A Sárga házban,

földbe vájt gödörben,

rácson innen s túl,

törmelék alatt,

adósok börtönében?

Csillagporos úton repülve

mennyei szférák zenéjét hallgatva közben?

Kínt s gyönyört együtt megélve,

mikor a tejcsöpp beleolvad a szivárgó vérbe?

A víztől ittasult ölelést

s ha már a tehetetlen ököl elernyed?

A könnyet, mely felett csillanó

vagy bánattól homályosult a szem?

Mindegy, a fekete lyuk szippant magába

vagy égi fényesség ölel?      

De félek, az utolsó pillanatban

ujjaim rácsapnak a szikla peremére.