1. a
nudli formájú létrafok
az a nagy akarás mely
élni hajt
az a nagy akarás mely nem
hagy élni csak menni
mászni mászni föl az
imbolygó lécekből tákolt
két függőleges nyolc
vízszintes lecsiszolt ágon
nudli formájukon mindig
elcsodálkozom
és gyönyörködöm mikor a
nudli formájú fokra lépek
valahogy nem illik a
szigorú ésszerűségbe
s ahogy nővök egyszer
csak rájövök
ez is mint bármi más a
csöppnyi létben
a nudliformájú lecsiszolt
létrafok
ahogy mezítelen talpam
alá simul észrevétlen
csak alkalmazkodott
készítője a kevéshez
az a két keskeny
deszkadarab ami a létra függőleges ágát
adja
csak ez volt valahol az
udvar végében a lim-lomok között
hogy mégis beleférjenek a
fára a padlásra ha nádat a szél bontogatja
a tetőre felkapaszkodni
szánt eszköz keskeny tartó oszlopába fúrt lyukakba lyukacskákba
a fokok végeit alapos
lassú csiszolással bekeskenyítette
mint az asszony
tenyere nudlit a konyha asztalon
az összetört
szárazkenyérbe forgatottat
s megszületik kezük alatt
a praktikum és az esztétikum
igazolás
igazolom hogy leányom
aki született részt
vett
hogy nem vesz részt
hogy ott volt
csak senki sem vette
észre
igazolom hogy miattam
hogy nekem
csatolmánnyal igazolom
hogy elvégeztem
alulírott lakom családi
állapotom
igazolom hogy
megszülettek
hogy egyedül neveltem
igazolom kivel bújtam
ágyba
asztalhoz kivel ültem
hogy keresetem ennyi
amiből éppen
igazolom hogy akartam
de aztán mégse
igazolom hogy két
szememmel láttam
s éreztem a szagot
igazolom hogy tegnap a
szomszéd
igazolom s kérem higgyék
hogy vagyok
pedig körülöttem már
sokan
dátum aláírás
tanúk
félni
félni attól mi nincs
félni amitől lehet
bármitől
még valahol az éterben
kering de
szárnyainak árnyékával
már beborít
suttogása élesen hallik
alakja tompa mint a
zuhanni kész kő
váratlanul
hiába mondod
ennek semmi
értelme nincs
és esélye a nullához
közelít
de ő csak szorít és
szerető anya csókjaival
csepegteti beléd
méregcseppjeit
Örömnek gyöngyei
A boldog pillanatokat
mosatlan tányéron várják
az örömnek gyöngyei,
hogy lazán és kéjesen
égre dobálva,
a földön pattogjanak és
mámorosan guruljanak
szerte szét,
rejtőzzenek fiókos
szekrény alá,
pattanjanak kandalló hamujába,
bújjanak nyitott ajtó
mögé,
vagy játékbaba kötényének
zsebébe,
csak guruljanak szét,
hisz ez a dolguk,
erre születtek,
mit is tudnának mást
tökéletes
gömbölyűségükben.
a menekülő
gyilkosod elöl
rejtekeztél volna
hatalmas fáknak
éltető lombjába
hol ármányos szelektől
madarak
óvnak kihegyezett
csőrrel
kiterjesztett
szárnnyal
bújtál volna gyökerek
óvó sátorába
hol bogarak lépes
mézzel
édes dünnyögéssel
kínálnak
menekültél volna
végelátatlan
pusztaságba hol minden
kő alatt
kígyók lapulnak
lépteidet várva
de válladra szállnak
vigyázó íbiszmadarak
szaladtál volna bele a
világba
leginkább a meg nem
született mesék
pelyhes csibék
fészkére esti elnyugvásba
