1956

 

kopott földszintes házak fölött darabka ég szelíd felhőt úsztat

egy elnyújtott itt a jegeees kiáltás csúszik le a házak falán

a géppuskaropogás nem  képernyővillanással együtt robban

a délutánba időnként kattog valami fémes hang

aztán a kép is bejön és zuhan a létra tetejéről a bajuszos szerelő

az apának már csak a kórház folyosóján a földön jut hely

jaj  csak ne lépjenek a fejére gondolja

felettük a meglepődött lépcsőház térdre rogy

korlátjával körbefonva a magzati pózban fejüket védő gubbasztókat

tetőtől talpig törmelékporosan a gyerekeknek szájukba ragad a nevetés

s  várják hogy mondja meg valaki ilyenkor mit kell csinálni

és a reggelbe összekulcsolt kezekkel ér az izzadságszagú éjszaka

másnap iskola helyett az utcán mint egy furcsa boncteremben

kifordult belekkel valami mozdulatlan időtlen idők óta vár

ki viszi el ezt a katonát gondolja moszkvából jönnek érte

nem érez sem undort sem félelmet

csak egy forrasztópáka éget mindent a fejébe

 

 

2020.09.23